Emlékszem azokra az időkre, amikor a horgászat azt jelentette, hogy hátizsák volt a hátunkon, etetőanyaggal teli vödör a kezünkben. Gyalog mentünk horgászni, vagy biciklivel. Igen, azok voltak a szép idők.
Szívesen emlékszem vissza ezekre a pillanatokra, ahogy a cserkelő horgászatra is. Csakhogy az elmúlt néhány évben sok minden megváltozott. A teljes rugalmasságra és a hosszabb túrákon elérhető kényelemre való törekvés annyira felduzzasztotta a felszerelést, hogy már maga a bepakolás is majdnem egy egész napot vett igénybe, és egyedül bepréselni mindent az autóba szinte lehetetlen volt.
Így a kis hátizsáktól, majd a nem kevés csomagon át (amit még egyszerre el lehetett vinni), eljutottam odáig, hogy csak az én felszerelésem megtöltött másfél kombit.
És valahol itt jött el a stop!
Az elmúlt két-három évben próbálom megtalálni az egyensúlyt a rugalmasság, a kényelem és aközött a rengeteg cucc között, amit magammal cipelek a vízpartra.
Minden pakolásnál igyekszem három csoportra osztani a dolgokat: szükséges, talán szükséges és felesleges. Ez után az egyszerű válogatás után csak a legfontosabbakat pakolom be. De még így is, amikor hazajövök a pecából, tudom, hogy a felszerelés fele feleslegesen utazott velem.
Így ebből az egészből egyfajta személyes küzdelem lett számomra. Talán pontosabb lenne úgy mondani: személyes projekt.
„Hogyan tehetem észszerűen hatékonyabbá és minimalistábbá a felszerelésemet?”
A piac elemzésével kezdtem, aztán nulláról kezdtem felépíteni a felszerelésemet. Logikusan. Lépésről lépésre.
A szempontok? Súly, méret, és mivel bolond vagyok, a szín, az anyag és a stílus is.
Szóval hol kezdjem?
Csónak, bivvy, ágy? Valójában mindegy. Ha logikusan és rendszerezetten akarok haladni, mindennel foglalkoznom kell.
