Az álmok birodalmából
Ott, ahol a folyó még a maga módján álmodik, kezdődik egy túra, amelyet nem lehetett a következő hétvégére hagyni.
Akárhogy próbálkozom, egyszerűen nem tudok elaludni. Valahányszor lehunyom a szemem, egy olyan víz jelenik meg előttem, mintha a gyerekkori álmaimból lépett volna elő. Kis víz, talán alig negyed hektár, formájában egy régi folyómederre emlékeztet, szélessége pedig talán csak harminc méter. Az egész vizet öreg tölgyek szegélyezik, amelyek már jó néhány nemzedékre emlékezhetnek vissza. Mindenütt hihetetlen csend uralkodik, persze a körülöttem szóló természetes koncertet leszámítva. A felszín sötét és fényes, mint a tükör, a gondolataim pedig csak bolyonganak, vajon mi rejtőzhet alatta. Ma már a harmadik éjszaka ez, hogy ezek a megállíthatatlan emlékek üldöznek.
Így van, ez nem álom és nem képzelgés, hanem egy valós vízterület, amelyre teljesen véletlenül bukkantam rá az útjaim során. Egy valóság, amely üldöz, és nem hagy aludni. És mintha ez még nem volna elég, ez csak a kirakós egy apró darabja. Valóban úgy tűnik, hogy a közeli folyó egy részéről van szó, még abból az időből, amikor a Holt-tenger még beteg volt.
És aztán ott van a folyó
Folytathatjuk az álmodást. Semmi szabályozás, csak hihetetlen kanyarulatok. Zöld partok, tele fákkal és bokrokkal, magukat a partokat pedig a felszínre bukkanó gyökereik kusza hálója alkotja. Mindenütt nőszirmok és magas füvek, maga a víz pedig tele van akadókkal és tavirózsamezőkkel. Nem értem, hová kerültem, de ez maga a paradicsom.
Gondolom, értitek, hogy ezt nem lehetett kibírni. A következő hétvégéig nem bírom ki, ezért már a hét közepére tervezem a túrát. És mivel ismerek egy hasonlóan hangolt őrültet, erre a kalandra nem egyedül indulok.
Folyó vagy az álmok tavacskája?
Az egyetlen dilemma, amelyet nem tudok megfejteni, az, hogy hová menjek előbb, és főleg hogyan.
Próbáljuk meg a kis folyót úszóval a tavirózsáknál?
Vagy könnyű pontyozást az említett víztározón?
Mi legyen a feederrel? Az is működhetne.
Végül egyszerűen mindent viszek.
Bepakolom a pontyozó felszerelést, és hozzáteszem a teljes úszós és feeder szettet. Viszek bojlit és csontit, trágyagilisztát és harmatgilisztát, egyszerűen mindent.
Csalódás
Az út nagyjából egy óráig tart, én pedig már alig várom, hogy odaérjünk. Az autóban fokozatosan magamban rendezem a dilemmámat, hol is kezdjük, végül pedig mindent a kis víztározóra teszek fel. Amikor azonban megérkezünk a vízhez, kellemetlen meglepetés és nagy csalódás vár ránk. A vízterületen nem érvényes a szövetségi engedély, és külön engedélyt kell beszerezni. Annyira erre a napra koncentráltam, hogy eszembe sem jutott ellenőrizni az alapvető dolgokat. Szomorúan nézem azt a gyönyörűséget, a Gyűrűk Urából való látványt, és le kell mondanom róla. Legalábbis egyelőre.
Folyó
A következő választás most már egyértelmű: a tavirózsákkal teli kis folyó. Megkerüljük tehát a számunkra elérhetetlen vizet, és az óriási zöld fal felé vesszük az irányt. Ha nem tudnék erről a vízfolyásról, és nem árulná el kissé a közeli bukógát zúgása, az év nagy részében bizonyára rejtve maradna. A kis folyó annyira fedett és belesimul a tájba, hogy még akkor is el van rejtve előlem, amikor alig két méterre megyek a partjától. Az érintetlen partok elárulják, hogy ez a szakasz aligha tartozik a leglátogatottabbak közé, és ez talán még inkább hozzáad a hangulatához. Akárcsak a lejjebb fekvő tavacskát, a folyópartot is mindkét oldalról öreg fák szegélyezik. A partok meredekek, és többnyire ezeknek az óriásoknak a csupaszon futó gyökerei alkotnak rajtuk simára mosott, kusza hálót. A meder szélessége itt mindössze négy méter körüli, és eléggé meglep a másfél méter körüli mélység, helyenként még ennél is több. Körös-körül bokrok és füvek, a fák ágai, amelyek a víz több mint kétharmada fölé is benyúlnak, és hihetetlen nyugalom. A folyó színe az osztrák Fertő tavat idézi, titokzatosságával pedig valóságos mágnes a horgászszívemnek. Nem tudom, vannak-e itt pontyok, úsznak-e benne lapátnyi compók és dévérek, de bárhogy is legyen, tudom, hogy nem fogok ellenállni, és néhány kiruccanásomat ide irányítom majd. De nem a mait. Mivel az elérhetetlen víztározó miatt kissé összekuszálódott a tervünk, úgy döntöttünk, kisebb felderítést tartunk a környéken; ki tudja, hány kincset rejt még ez a vidék.
Harmadszorra, az ötödik próbálkozásra
A következő víz, amely felkeltette az érdeklődésünket, nagyjából tíz kilométerre van a visszaúton. A térképek szerint nagyrészt benőttnek kellene lennie, és ez újabb csábítás a stalkingunk számára, sajnos azonban azt látjuk, hogy a növényzet az egész tavat visszavette magának, és egyetlen szabad vízfolt sem maradt rajta.
A negyedik választás ezen a túrán egy kisebb völgyben fekvő víz, újabb tíz-tizenöt kilométerrel arrébb. Egy alig egyhektáros tározóról van szó, amelynek az egyik része tele van bedőlt fákkal. És ha már ilyen szépen úton vagyunk, miért állnánk meg, amikor nem messze van még egy víz? Oda is benézünk, aztán érzés alapján döntünk.
Megérkezünk tehát a következő, a sorozatban már utolsó, valamivel több mint egyhektáros tározóhoz, és itt leesik az állunk. A víz ismét hihetetlen természetbe ágyazódik, tele fákkal és bokrokkal. A bal parti részt egy kisebb öböl alkotja, amely nagyobbrészt bokrokba és füvekbe fullad, a part többi részét pedig óriási fűzfák és virágzó cserjék szegélyezik. Ebben a növényzetben több kijárt helyet is felfedezünk, amelyek egészen a tározó kétharmadáig benyúlnak. Ennek az oldalnak a hátsó része egyetlen nagy mészárlás, tele akadályokkal. A jobb part teljes egészében a természet kezében van: vad bokrok falával kezdődik, majd a befolyóig egyik kidőlt fa követi a másikat.
Ez aztán a gyönyörűség, és úgy érzem magam, ahogy már évek óta nem. Izgalom és adrenalin, már attól boldog vagyok, hogy erre a paradicsomra nézek; ez balzsam a horgász lelkének.
Eldőlt!
Gyorsan kipakoljuk hát a holmikat, és mindketten ugyanazt a taktikát választjuk. Az egyik bot úszó, a másik kemény pontyozás. Én egy kisebb nyúlványon telepszem le az öböl és a nyílt víz között, Michal pedig a víz nyíltabb részét választja.
Elsőként a pontyozó botomat készítem elő. Stalkinghoz és folyóvízi horgászathoz Century C2 MKII botokat használok, ez konkrétan 10 ft hosszú, 3 lb terhelésű modell. Ehhez a horgászstílushoz csúcsdarab, tökéletes parabolikus akcióval. Rövid távú horgászatnál ez a bot hihetetlen monstrumokat is képes megtartani, és zsinórral együtt minden kitörést elnyel, de erről majd máskor. Daiwa Basia 45 SLD QD orsó, Shimano Technium PB 0,305 mm zsinórral, az utolsó 12 méteren pedig kúpos előtétzsinórral, amely fokozatosan 0,50 mm-re erősödik. Ez az összeállítás egyszerűen kompromisszummentes, és bárhová merek vele menni. A végszereléken már évek óta Kryston Score Zero Leadfree 45 lb-t használok, ez védi az utolsó métert. Ezután oldalsó ólomkapocs ólommal és Slip D Rig előke következik. Ez a szerelék olyan helyeken is halat ad, ahol a legtöbb horgász csak kínlódik, és gyakorlatilag évek óta nem is horgászom mással. Az egyetlen dolog, amit ma változás érint, az a csali. Már néhány hete próbálom az újdonságot, a Pro-Stim Livert.
Már az első találkozáskor beleszerettem ebbe a szériába, és jelenleg talán még többet is horgászom vele, mint a Pacific Tunával, de erről is majd máskor.
Fogok hát egyetlen 12 mm-es waftert, és az egész szereléket a part menti egyik bokor alá küldöm. Közben előveszem az úszós Browningomat, kisúlyozok egy egygrammos úszót, és csontival az öbölbe helyezem.
Még le sem tudok ülni, hogy gyönyörködjem a minket körülvevő szépségben, amikor figyelem az úszót, ahogy néhány billegés után lassan oldalra indul, közben pedig a felszín alá merül.
Azonnal felkapom a botot, és kisvártatva megszabadítok a horogtól egy kisebb dévért.
Talán ezeknek a gyönyörű vizeknek a mostani hangulata teszi, vagy az a vágy, amely ide hajtott, de az úszós horgászatnak úgy örülök, mint egy kisgyerek. Valószínűleg a víz, amelyet múlt héten fedeztem fel itt, megnyitott a fejemben egy fiókot ezekkel az örömteli gyerekkori érzésekkel, amelyeket a legtöbb modern horgász elképzelni sem tud. A mai napig nagyon mélyen őrzöm az emlékeimben mindazokat a pillanatokat, amikor egy spulni zsinórral és gilisztákkal jártunk sügérezni. Minden dobás néhány másodpercen belül hallal végződött. Az úszó alig ért a víz felszínéhez, már el is tűnt alatta. És ma ez nagyon hasonló. Igaz, nem csíkos kalózokra horgászom, de a kapások valóban nagyon gyorsan jönnek, és a lágy úszós bottal a kisebb dévérek fárasztása egészen szórakoztató.
A fordulat
De hogy a bokrok alatti botról se feledkezzünk meg, úgy döntött, elég határozott módon emlékeztet magára. A bot, amely alig tíz perce feküdt a vízben, most kis híján berepült a vízbe; a kapás ereje hihetetlen, a hal pedig úgy húzza a féken át a zsinórt, mint egy versenycsónak. Hagyom hát az úszót az úszóval, és próbálom megállítani ezt a gépet a pontyozó boton. Az első néhány pillanat azt sugallja, hogy egy kisebb pontyról van szó, klasszikus telepített halról. Megállítani és megfordítani gyerekjáték, és magam felé húzni is az. Egészen addig, amíg körülbelül 4 m-re nem ér a parttól. Ekkor kezdődik a rodeó, és a ponty újra meg újra zsinórt vesz le a fékről. Hirtelen már egyáltalán nem vagyok biztos a méretében; telepített pontyhoz képest egyszerre túl sok erő van benne. A mélység az én partomnál valahol 1,5 és 2 m között van, én pedig sehogy sem tudom a felszínre hozni. Néha, amikor már majdnem sikerül, a hal tesz egy kisebb bukfencet, és visszatűnik, de ez is elég ahhoz, hogy rájöjjek, azért nem is olyan apróság. Bár csak a farokúszóját láttam meg, nekem ez is elég. A mérete összhangban van az erejével, és legfőképp csodálom a szinte őszi színeit.
Ennek a szépségnek néhány újabb menekülési kísérlete után a merítő fölé vezetem, és hihetetlen öröm tölt el.
A halat nem mérem és nem is mérlegelem; a merítő mérete és a testfelépítése alapján valahol öt kilogramm körülire becsülöm, és szerintem találó a becslés. A horog szépen ül az alsó ajkában, talán életében először megsebzett szájában, én pedig azonnal visszaengedem az elemébe.
Őszintén szólva ilyen gyors kapásban nem is reménykedtem, és bár valakinek ez kis hal, nekem az élménnyel együtt tökéletes volt. Új csalit teszek fel, enyhén adok hozzá egy kis dipet, és a csapda visszarepül a bokor alá. Most ideje elrendezni a másik botot is, mert már a pontyocskával vívott küzdelem közben elkezdett az úszó ide-oda vándorolni az öbölben, és azóta sem hagyta abba. Elengedek hát egy újabb dévért, és folytatom tovább a magam diadalmenetét.
Ideje váltani
Így szórakozom még jó néhány tíz percig, amikor úgy döntök, átváltok trágyagilisztára. Közben a másik bot továbbra is ott motoszkál a fejemben; valahogy nincs jó érzésem vele kapcsolatban. A dobás nem igazán tetszett, ráadásul a pontyocska akkora zajt csapott itt, hogy egyhamar nem tér vissza másik. Kiveszem hát a wafteres botot, felfrissítem az aromát, és kicsit messzebbre küldöm, az öreg, terebélyes fűz ágai alá.
Közben néhány újabb trágyagilisztás dévér után elkezdek vágyakozni egy pontyocskára. Egy ilyen harcos úszóval olyan lenne, mint hab a tortán. Átkötöm tehát az egész szereléket: tízes horog, antennás úszó oldalsó rögzítéssel, mindent szépen kisúlyozni, giliszta, és mehetünk a nyílt vízre. Itt azonban az aktív úszózás passzívvá válik. Néha megmozdul az antenna, de egyébként egy koppanás sem. A másik bot viszont újra a fék zümmögésével jelentkezik, én pedig odaugrom, mielőtt a pontyocska elküldené valahová, ahová nem kellene.
Ez a küzdelem érezhetően szelídebb, és rövid huzavona után a merítőmben ér véget.
A ponty most érezhetően kisebb, valahol három kilogramm körüli. Fiatal korában valószínűleg gerincsérülést szenvedhetett, de enyhén görbe külseje ellenére is igazán gyönyörű. Ezúttal egy szép, kerek tükörponty, pikkelyekkel csak a hát- és farokúszó mellett. Kopoltyúfedői smaragdzölden ragyognak, a farokúszója ismét szépen narancsba hajlik, ami azonban meglep, az az oldala. Tapintásra hihetetlenül finom, és lazacszínű árnyalata van, amely a fény visszaverődésétől függően hol erősebb, hol halványabb. Itt a természet valóban minden részlettel eljátszott.
A pontyocska ismét szépen az alsó ajkán akadt, a Pro-Stim pedig őrült módon dolgozik, horgászat horgászat után. Ugyanezeket a bombákat hozta a múlt hétvégén a folyón is, és az előtte lévő több kiruccanáson.
A folyón és az előző állóvízen is adott halat akkor is, amikor a többiek kapás nélkül zártak; egyszerűen pontosan úgy működik, ahogy kell.
Zárásként
Már csak körülbelül egy óra horgászat áll előttünk ezen a nagyon rövid kiruccanáson, de nekem ez talán már mindegy is. Láttam helyeket, mintha régi időkből és jelen lévő álmokból valók lennének, és éppen ezekről a pillanatokról szólnak a Pontyos naplók: olyan túrákról, amelyek talán nem hoznak válaszokat, de annál több nyugalmat a horgász lelkébe. Fogtam két gyönyörű pontyot. Élveztem az úszózást a szép öbölben, és kellemes napot töltöttem horgászattal egy barátommal.
Természetesen evés közben jön meg az étvágy, így már mindketten alig várjuk a következő túrát ezekre a vizekre. Ezúttal azonban tényleg csakis stalking stílusban. Azt tervezzük ugyanis, hogy közvetlenül a víz alá merült fák között horgászunk majd, ahol most egymás után mutatják magukat a halak, és némelyik igazán jónak tűnik.
Most azonban irány haza, és legközelebbig tovább álmodni a saját álmaimat. Tudom, hogy ezeket a vizeket még felkeresem, de a Pontyos naplók számára eljött az idő, hogy maguk mögött hagyják őket, és elinduljanak egy újabb víz, egy újabb történet és egy újabb kaland felé.
A legjobb történetek csendben terjednek. Víztől vízig. Horgásztól horgászig. Csatlakozz azokhoz, akik mélyebbre mennek.
Szerezz hozzáférést olyan történetekhez és tartalmakhoz is, amelyeket máshol nem látsz.
Bejegyzések követése
